3 író – 1 csapat
Légy részese a közös történetünknek olvasóként!

Honnan jött a Horror Hava ötlete? Sokat fogok erről írni a könyvben és még pár kérdésben lejjebb, de van egy válasz, amiről nem beszéltem még sehol. A másik nagy oka, a kihívás vágyam. Sosem elégszem meg az előző munkámmal, mindig…

Hogyan jöttél rá, hogy „én ezt szeretném csinálni”? Éveken keresztül aktívan bétáztam, amit szerettem, de egy idő után észrevettem, hogy máshogy gondolkodok a szövegekről. Elmentem szerkesztőképzésre, és azt éreztem, végre valami, ami segít ebben fejlődni. Az igazi nagy löketet azonban…

Mi volt az a pillanat, amikor először érezted, hogy írni szeretnél?Azzal kezdődött, hogy gyerekként utáltam olvasni. 😀 Ki lehetett volna kergetni az általános iskolás kötelezőkkel a világból… Olyan 14 éves lehettem, amikor összecsúszott körülöttem az élet: iskolai bullying, családi dráma.…

Mi volt az a pillanat, amikor először érezted, hogy írni szeretnél?Azt hiszem, amióta az eszemet tudom. Nagyon fiatalon képregényeket rajzoltam már az oviban. Iskolában hamar megismerkedtem a szerepjátékkal és tudtam történeteket mesélni a barátaimnak. Onnan jöttek a novellák tinikoromban. Inkább…

Mi volt az a pillanat, amikor először érezted, hogy írni szeretnél?Mindig voltak ötletcsírák a fejemben, de egyiket se éreztem elég erősnek ahhoz, hogy pár legépelt oldalnál több legyen belőlük. A lökés akkor jött, amikor egy nap úgy ébredtem, hogy végre…

„Hogyan lett belőled író? Gyerekként utáltam olvasni. Ki lehetett volna kergetni az általános iskolás kötelezőkkel a világból… Olyan 14 éves lehettem, amikor összecsúszott körülöttem az élet: iskolai bullying, családi dráma. Az olvasás vált a menedékemmé, és az olvasást szinte rögtön…

Amikor nem vámpírrá változtam (SPOILERES értékelés) „Egy nagyon kicsit döcögősen indult az olvasás. A legtöbb eddig általam olvasott urban fantasyban felfedeztem egyfajta hiperfókuszt, amikor nagyon ki vannak élesítve a részletek, amit éppen tesz vagy valamire ránéz a főhős, és ezt…

„Ez a történet most egy igazán különleges helyet foglal el a szívemben. Már a fülszövege levett a lábamról. Azonnal tudtam, hogy ezt olvasnom kell. A gyönyörű borító pedig csak ráadás. Tudjátok vannak történetek, amik csendben lopják be magukat a szívedbe.…